The tradition & historical record
2 min read · 2 sourcesA Budapest100 egy építészeti-kulturális fesztivál. 1
Története
2011-ben indult a Blinken OSA Archívum és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésére, a százéves házak ünnepeként. Célja, hogy évente egy nyitott házas hétvége során közelebb hozza egymáshoz a szomszédokat és a városlakókat és felhívja a figyelmet a budapesti építészeti értékekre. 2016-tól a százéves ünneplést új, tematikus rendezvénysorozatok váltották fel, mivel az I. világháború alatt kevés új ház épülhetett. 2020-ban a Budapest100 – egyedüli magyar kezdeményezésként – bekerült a kiemelkedő európai örökségvédelmi gyakorlatokat összefoglaló Cultural Heritage in Action kiadványba. A kiadvány a Budapest100 társadalmi hatásaként kiemeli, hogy a 2019-es rendezvény során 59 ház nyitotta meg kapuit 164 önkéntes részvételével, és körülbelül 15 000 látogatót fogadott. 2023-ban több mint 600 megnyitott épület, a 2000 elkötelezett önkéntes bevonása és a több mint 160 ezer látogató megszólítása volt az eredmény. 1
Díjak
2017-ben az alulról jövő kezdeményezés SozialMarie díjat kapott Civil társadalom / Szociális gazdaság kategóriában. A döntést a zsűri az alábbi módon indokolta:Sokféle történelem létezik és még több személyes történet. A ‘Budapest100‘ ezeket a történeteket kutatja, összegyűjti, feldolgozza és elérhetővé teszi; egyben egy keretet nyújt ahhoz, hogy másokkal is megoszthassuk. Így a saját környezetünk, a város, a lakosok, a szomszédság láthatóbbá válnak. Azáltal, hogy megnyílunk, az együttlét egy magasabb szintjét érjük el. Ez az önmagában egyszerű ötlet az egyszerűsége ellenére hoz innovatív lendületet. Évről évre. Hiszen a projekt sokrétű és számos különféle csoportot hoz össze. A közelmúltban a program tovább bővült, párbeszéd indult a városfejlesztés és a helyi politika képviselőivel. Budapest nagy, még sok munka vár ránk.[1] 2017-ben a projekt elnyerte az Európai Unió URBACT díját, társadalmi megmozgató, közösségteremtő ereje miatt, és követendő példaként javasolta más európai városok számára is. 2022-ben a Budapest100 kapta a főváros első alkalommal odaítélt Ráday Mihály-díját. 2023-ban Europa Nostra-díjat kapott a „A polgárok bevonása és tudatosítás” kategóriában az Europa Nostra egyesülettől és az Európai Bizottságtól.