The tradition & historical record
2 min read · 2 sourcesA Városmajori Színházi Szemle 2013 óta minden nyár elején megrendezésre kerülő színházi fesztivál a Budapesti Nyári Fesztiválon belül, melyet a Városmajori Szabadtéri Színpadon tartanak meg. A rendezvényre válogatás során kerülnek be a vidéki színházak előadásai, melyeket öt kategóriában díjaz a szakmai zsűri. 2014 óta közönség-zsűri is díjazza a produkciókat. A díjakat a Budapesti Nyári Fesztivál záróeseményeként adják át. A díjazottak pénzdíjban részesülnek, valamint az Ajka Kristály egyedi, gravírozott ólomüveg vázáját és emléklapot kapnak ajándékba. 1
A szemle válogatói
2014: Karsai György (színháztörténész, kritikus, egyetemi tanár), Pécsi Júlia (producer, a KÉK Művészügynökség ügyvezetője), Nagyszentpéteri Miklós (az Operaház magántáncosa) 2015: Jászay Tamás (kritikus), Miklós Melánia (a Szabad Tér Színház sajtófőnöke, kritikus) 2016: Karsai György (színháztörténész, kritikus, egyetemi tanár), Miklós Melánia (a Szabad Tér Színház sajtófőnöke, kritikus 1
A szemle zsűrije
2013: Nagyné Varga Melinda, Pécsi Júlia, Karsai György, Nagyszentpéteri Miklós, Ács Viktória 2014: Keszthelyi Kinga dramaturg, Szalay Marianna színművész, Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója 2015: Hűvösvölgyi Ildikó, Böhm György, Karinthy Márton, Bán Teodóra 2016: Györgyi Anna, Dömötör Tamás, Sándor L. István, Bán Teodóra 2017: Ullmann Mónika, Kozma András, Oberfrank Pál, Bán Teodóra 2018: Szinetár Miklós, Bagossy László, Deres Péter, Bán Teodóra 2019: Nagy-Kálózy Eszter, Tenki Réka, Miklós Melánia, Bán Teodóra 1
Források
"Íme a Városmajori Színházi Szemle programja". kultura.hu. 2014. március 17. Hozzáférés: 2025. április 15. "Megvan, kik kapták a Városmajori Színházi Szemle díjait". Librarius kortárs kult magazin. 2015. szeptember 15. Hozzáférés: 2025. április 15. 1
The text above is adapted from the Wikipedia article “Városmajori Színházi Szemle”, available under the Creative Commons Attribution-ShareAlike 4.0 licence. 1
Városmajori Színházi Szemle is Városmajor Theatrical Festival, according to the structured record cited below. This entry was generated automatically from that record and has not yet been reviewed by a person familiar with the tradition. 2